Sziasztok!
Megint jó hosszú időre eltűntem, tudom jól, de valahogy megállt az ihletem. Azért mostantól igyekszem sűrűbben feltenni a részeket. Ugyan nem sokan látogatják a blogot, azért reménykedem, akad még egy-két régi esetleg új érdeklődő.
Szokásom, hogy miközben egy fejezetet írok, zenét hallgatok, sőt néha egy zene szövegének hatására alakítom a történetet. Nos, ennél a résznél eleinte nem találtam megfelelő dalt, de most, így a végére, megtaláltam a leginkább ideillőt. Ez pedig nem más, mint Jonathan Claytől a Heart on Fire című dal. Aki esetleg szeret zenét hallgatni, amikor olvas, mindenképpen hallgassa meg. A dalszöveg szerintem tökéletesen illik Lexire és Rickre.
Na nem is húzom tovább az időt, jó szórakozást kívánok a 8. fejezethez és ha marad pár percetek olvasás után, írjátok le a véleményeiteket :D
Crazy Girl
~Beka szemszöge~
A sítábor király volt. Én legalábbis nagyon jól éreztem magam, és úgy láttam, hogy Nóri is. Lexi viszont max. azért örült, hogy eljött, mert így felfedezte, hogy bejön neki Rick. Micsoda felfedezés, kérem szépen! Ha kérdi, én egy hónappal ezelőtt elmondom neki, mit érez. Ez a lány néha nagyon kiborító tud lenni az önbizalom teljes hiányával, de az egyik legjobb barátnőm, így kötelességem átszenvedni vele a tipikus kamaszkori problémáit. Amik nekem nincsenek... Mármint, én nem nyavalygok azon, hogy túl kövér vagyok, tudom magamról, hogy nem vagyok egy modell alkat, de ha kellek valakinek majd, akkor így is jó leszek neki, nem így van? Vagy nem akarok mindenképpen szerelmes lenni. Most ezzel nem azt mondom, hogy Lexi ilyen, de vannak lányok, akik teljesen bepánikolnak, ha 13 évesen még nincs pasijuk. Hát üzenem nekik, hogy még 15-ön túl is szép a szingli élet! Na mindegy is... Visszatérve Rickre és Lexire, úgy gondolom, jó párost alkotnának. A barátnőmnek egy ilyen srácra van szüksége, aki megnevetteti, felrázza egy kicsit a depressziós napjait, és talán egy kicsit elfeledteti vele a családja hiányát.
Péntek délelőtt hullafáradtan érkeztünk meg a koliszobába. Az egész hetünk síelésről és hóról szólt, kicsit vágytunk már a megszokott kis kuckónkra, a megszokott cuccainkra, és nem utolsó sorban a jó melegre. Mert hát tényleg szupi volt ez a pár nap, de azt mégsem lehet mondani, hogy a hegyekben kánikula tombolt így február közepén. Lexi és Nóri viszont nem sokáig pihenhettek, ugyanis mind a ketten hazautaztak a hétvégére. Lexinek most lesz a ruhapróbája, amiért amúgy egész héten tökre izgatott volt, most azonban a háta közepére sem kívánta az utazást, a ruhapróbát, és úgy alapjában véve a bált. Nóri pedig Karácsony óta nem nagyon volt otthon, de a hétvégén tartják az öccse szülinapját, és arra hazament.
Szóval majdnem két teljes napra egyedül maradtam a koliban, ugyanis a szüleim elutaztak valami wellnessközpontba és semmi kedvem nem volt hazamenni az üres lakásba, akkor már itt maradok és megspórolok egy utiköltséget. Aznap este, amikor a lányok leléptek, nagy magányomban megnéztem egy filmet, chateltem egy kicsit egy otthoni barátnőmmel, majd fél 12 felé bedobtam a szunyát.
Kb. úgy hajnali 3 környékén - amikor épp az igazak álmát alusszák a normális emberek, mint például én – a telefonom rezgésére ébredtem.
- Ez nem lehet igaz – motyogtam és a mobilomért nyúltam.
Meg sem néztem, hogy ki az, csak felvettem.
- Ki vagy, és mit akarsz? – kérdeztem barátságtalanul, és fordultam egyet az ágyban.
- Szia Beksz! Karesz vagyok – hallottam meg az ismerős hangot.
Na, igen ezzel a roppant egyedi becenévvel tértem haza az 5 napos táborból. Juhé…
Miközben azon igyekesztem, hogy Karesz szavaira tudjak koncentrálni ahelyett, hogy ismét álomba merüljek - mert el kell mondanom, nem sok kellett hozzá - próbáltam rájönni, hogy mi vehette rá ezt a gyereket arra, hogy éjnek évadján, engem, azaz engem szórakoztasson a hívásaival.
- Baj van? – kérdeztem hirtelen, mert csak ez az egyetlen magyarázat lehetett arra, hogy ilyen lehetetlen időpontban keresett.
Azonban még mielőtt válaszolhatott volna, meghallottam az összefüggéstelen motyogást, amit irdatlan röhögést követett. Úgy elöntött a méreg, hogy minden álom kiment a szememből.
- Te most szórakozol velem?
Hangom éles késként hatolt a koli nyugodt éjszakai légkörébe.
- Dehogy is szórakozok, már miért szórakoznék? - kérdezte a srác, de hangja elcsuklott a mondat végén.
- Részeg barmok hívogatnak az éjszaka közepén, nem hiszem el - jegyeztem meg javarészt csak magamnak, de ugyebár ő is hallotta.
- Nem vagyok részeg - vetett ellen.
- Lexivel beszélsz? Ha ő az mondd meg neki, hogy...
- Fogd már be, te barom! - üvöltött haverjára Karesz.
- Szóval nem vagy részeg? - firtattam.
- Nem.
- Hát akkor jó éjt, Karesz - mondtam, és ugyan hallottam még tiltakozó hangját, de mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül kinyomtam a telefont.
Fordultam még egyet az ágyamban, próbáltam lenyugodni annyira, hogy el is tudjak aludni. Már majdnem sikerült is, talán már álmodni is kezdtem, amikor éneklést hallottam. Nem, nem képzelődtem, tényleg énekelt valaki... méghozzá kintről jött a hang. Ismét kipattant a szemem és a telefonomat megmarkolva az ablakhoz tébláboltam. Résnyire húztam a függönyt, hogy kipillantsak, és ugyan nem sok mindent voltam képes felfogni a kinti világból a sötétségnek köszönhetően, mintha két alakot láttam volna a hátsó kapunál viaskodni, és kétségtelenül onnan jött a hang. Majd halk puffanás után abba maradt az ének és felvillant a hátsó villany. Elhúzódtam az ablakból, nehogy egy erre tévedő fénysugárnak köszönhetően észrevegyen a portás, majd amikor elaludt a lámpa, rezegni kezdett a telefon a kezembe.
- Mondd, hogy nem ti vagytok a hátsókapunál - kértem.
- Talált süllyedt, Beksz - felelte Karesz.
- És most mégis mit akartok csinálni?
- Hát nem tudom, talán be szeretnénk jutni - mondta epésen.
- Gondoltam... - vágtam rá. - És hogyan tervezitek?
- Figyelj Beksz, valahogy le kell jutnod ide hozzánk - mondta.
- Nekem? - kérdeztem és a hangom egy oktávval magasabb lett az ingerültségtől.
- Kinek másnak?
- Mi tudom én? - háborogtam. - Én biztos le nem megyek oda.
- Ne csináld már - fújtotatott dühödten.
- Karesz, hajnali 3 óra van, pizsamába vagyok és a portás úgy járőrözik az előtérbe, mint egy orosz katona. Ha akarnék se tudnék kijutni hozzátok - magyaráztam. - Még az ajtóig se jutnék.
- Segítek kijutni, csak gyere már - kérlelt egyre akadozó nyelvvel.
Méghogy nem részeg... hagyjuk már.
- Segítesz... na ne röhögtess - gúnyolódtam. - Be vagy állva.
- Nem vagyok beállva! - tiltakozott. - Na, készen állsz?
- Várj! - mondtam és letettem egy pillanatra a telefont az asztalra.
Felkaptam egy pulóvert a pizsamának használt rövidujjúmra, ami kb. 3-szor akkora volt, mint én és beletuszkoltam a lábam az edzőcipőmbe.
- Itt vagyok - mondtam a telefonba.
- Rendben - felelte Karesz. - Most menj a folyosó végére, túl a lépcsőn.
- Hol a fenébe vagyok? - nyöszörgött egy hang a vonal túlsó végén.
- Beksz siess, mert ha ez megint énekelni kezd, én megölöm - hadarta Karesz.
Válasz nélkül kinyitottam a szoba ajtaját és olyan halkan, ahogy csak bírtam kiosontam a folyosóra. Kint egyetlen lámpa sem égett, korom sötét volt, így a telefonommal kellett világítanom.
- Itt vagyok - suttogtam a telefonba és próbáltam rájönni, miféle útvonalon akar engem kijuttatni Karesz.
- Látod az ajtót? - kérdezte.
Tapogatni kezdtem a fal mentén és megéreztem egy kilincset.
- Aha, de nincs nyitva - mondtam, miután sikertelenül megpróbáltam kinyitni.
- A kulcs az ajtó melletti résben van.
- Milyen résben? - kérdeztem, de ahogy újra tapogatózni kezdtem, megéreztem a kis rést és benyúlva kivettem a kulcsot.
- Megvan? - kérdezte Karesz.
- Igen - mondtam és egy kisebb bénázás után beletaláltam a kulcslyukba.
Elfordítottam a kulcsot és óvatosan kinyitottam az ajtót. Szerencsére nem nyikorgott, de megborzongtam a hűvös fuvallattól, ami betört az ajtón.
- A kulcsot hozd magaddal, ha véletlenül a portás felmenne, ne vegye észre, hogy kinyitottad. Vigyázz, mert ahogy kilépsz egy lépcső lesz - mondta.
Közvetlenül az ajtó előtt tényleg ott volt egy lépcső, amiről nagynehezen lebukdácsoltam és a koli hátsó kapujához siettem.
- Végre, hogy itt vagy - mondta megkönnyebbülten Karesz, ahogy meglátott. - Azt hittem, már kint kell éjszakáznunk.
- Meg is érdemelnétek - vágtam rá. - Hol van Rick?
- Itt van - mutatott maga mellé, ahol mindössze egy mocorgó valamit láttam. Az lett volna Rick?
Gyorsan kireteszeltem kaput, ami már nem volt olyan jó állapotba, mint az előbbi ajtó, így hangos nyikorgással nyilt ki. Karesz szó szerint behajította Ricket a kapun, aki erre hangos nevetés kiséretében elterült a földön, majd ő maga is beugrott a kapu melletti bokorba, mert a kültéri villany ismét felkapcsolódott, és a portás pár másodpercen belül megjelent egy zseblámpával a kezében. A másodperc tört része alatt visszatoltam a kapu reteszét, ami hangosan kattant, ám a következő pillanatban Karesz hátulról megragadta a derekam és berántott maguk mellé a fák és bokrok alá.
Hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok, a lábam úgy éreztem a művészi érkezésnek köszönhetően valahol ott maradt a kapu előtt, és valakinek a könyöke, vagy a térde - nem tudtam eldönteni pontosan melyik - úgy tűnt beleépült valamelyik belsőszervembe. Kellemes érzés volt, mondhatom. Fojtott kuncogást hallottam, majd egy halkan elmorolmolt káromkodást, és hogy fokozzuk a hangulatot, egy fénycsóva kutatóan végigszaladt a körülöttünk lévő fákon és bokrokon. Szívinfarktus kerülgetett, amikor a fénycsóva egy pillanatra megállt a tuján, ami mögött időközben elrejtőztünk, de aztán már csak a portás elhaló lépteit hallottuk.
- Rick megvan még? - kérdeztem, amikor kikászálódtam a tuja mögül.
- Itt vagyooook - nyöszörgött és Karesz kezéért nyúlt.
A fiú felsegítette, igaz egy pillanatig ő is elvesztette az egyensúlyát, de aztán mégis sikerült feltápászkodniuk.
- Barmok - taszítottam egyet Karesz vállán mérgemben, mire mindketten újra a földön találták magukat.
- Jól szórakozol? - kérdezte dühösen, mire csak megvontam a vállam.
- Hogy lehettetek ilyen seggfejek? Tudod, mikor segítek mégegyszer...
- Fogd már be és segíts - vágott közbe fojtott hangon Karesz, én pedig megadóan Rick felé nyújtottam a karom.
- Cccsss – tapasztotta a számhoz Rick az ujját, amikor végre úgyahogy talpon volt. – Halkabban Lexike.
- Mi a baja ennek? - néztem Kareszre. - Miért beszél folyton Lexiről?
- Hát azért, mert szerete... - kezdte Rick, de Karesz akkorát sózott a vállára, hogy majdnem megint összeestek.
- Szóval? - néztem felhúzott szemöldökkel Kareszre.
- Mit tudjam én?- kezdett el hadoválni. - Nem látod, hogy teljesen be van állva?
- Nem vagyok réészeg - vágott közbe Rick.
- Mehetnénk már? - kérdezte Karesz.
- Mi a fene bajod van? - ripakodtam rá.
- Semmi, csak szeretnék már túl lenni ezen - mondta dühösen.
- Hát képzeld én se ezt terveztem mára.
- Ne veszekedjetek - nyögte Rick. - Nagyon rosszul vagyok.
Ahogy ezt kimondta, épp hogy csak el tudott fordulni és kiadta magából mindazt a sok piát, amit valőszínűleg összeivott.
Karesz a vállát átfogva tartotta és el nem tudtam képzelni, hogy hogy nem fordult fel a gyomra, de egy idő után én inkább hátat fordítottam nekik, hogy a fagyos levegőt hozó szél egy kicsit enyhítse a hányingert, ami rám is rám tört.
- Menjünk - szólt Karesz, amikor végeztek és Rick nyöszörgései kíséretében elindultunk arra, amerről jöttem.
Kicsit sem volt egyszerű egy részeg barmot feltuszkoni egy kb. másfél méter széles betonlépcsőn, aminek a fakorlátja olyan szinten omladozott, hogy porrá vált, ahogy hozzáértünk. Én kaptam azt a hálás feladatot, hogy Rick kezét ráncigálva, húzzam magam után, miközen a haverja, a háta mögül taszigálta.
- Haver, szedd már össze magad, mert ez így kurva szar - szólt Karesz.
- Jól van már - dünnyögte Rick válaszul. - Beki...
- Igen? - kérdeztem, de nem álltam meg.
Azt kívántam bárcsak mégis hazamentem volna. Ettől még az üres lakás is jobb.
- Hol van... hol van az én Lexim?
- Hálás lennék, ha befognád, ember - vágott közbe Karesz.
- Nem! Te fogd be - mordult rá Rick. - Igenis jobban szeretem Lexit, mint téged.
- Hallod ezt, Casanova? - szóltam hátra nevetve. - Ejtve vagy.
- Csodás...
- Bekiii - nyavalygott Rick, mint egy 5 éves.
Ki nem állhattam, ha valaki ezt csinálta.
- Hol van Lexi?
Már fél úton voltunk. A hideg szél ellenére ömlött rólam a víz tekintve, hogy Rick részben rám támaszkodott. Átkoztam a pillanatot, amikor felvettem Karesznek a telefont. Sőt, azt a pillanatot is, amikor ezt a két seggfejt megismertem.
- Otthon van - válaszoltam.
- Mi? - torpant meg, mindek hatására én majdnem előre, Karesz pedig majdnem hátra esett. - Lexi nincs itt?
Hangja a kelleténél jóval hangosabb volt, így most rajtam volt a sor, hogy a szájára tapasszam a tenyerem. A következő pillanatban Karesszel szinte egyszerre kaptuk a koli bejárata felé a fejünket , de amikor nem észleltünk mozgást, újra megindultunk. Jobban mondva megindultunk volna, ha Rick nem döntött volna úgy, hogy lecövekel a lépcsősor közepén.
Minden vele kapcsolatban tett pozitív megszólalásomat visszaszívtam abban a pillanatban, mert momentán csak egy részeg barmot láttam, aki nem csak, hogy totál be van állva, hanem egy csepp hajlandóságot sem mutatott afelől, hogy elfogadná a segítséget, és legalább addig befogná, amíg feljutunk azon a kibebaszott lépcsőn.
- Nem nincs itt - suttogtam, de azért reméltem, kihallatszik a hangomból a fortyogó düh. - Ruhapróbára ment, rémlik Észkombájn?
- Tényleg - kapott a fejéhez, Karesz pedig ismét majdnem hátra esett.
- Figyelj ide Rick, ha nem szeded össze magad 2 másodpercen belül, itt hagylak a francba. Nem hiszem el, hogy ennyire... retardált vagy - fakadt ki Karesz.
- Tudod egyáltalán, hogy mit jelent a retardált szó? - érdeklődtem Rick háta mögé nézve.
- Beksz, kezdesz te is az agyamra menni - vágta hozzám.
- Oh, már ne is haragudj, de nem én voltam az, aki az éjszaka közepén felhívtam a másikat, hogy a segítségét kérjem - vágtam vissza.
- Nem úgy értettem - kontrázott, de Rick közbeszólt.
- Beszélnem kell Lexivel. El kell mondanom neki, hogy szerelmes vagyok belé.
***
- Köszi, Beksz – mondta Karesz, amikor Ricket belöktük az ágyába.
- Mondanám, hogy szívesen, de nem... nem szívesen - feleltem lerogyva a Rickkel szemközti ágyra. - Hogy ütötte ki magát ennyire? – kérdeztem és egy párnába temetettem az arcom, aminek elég fura szaga volt, ezért inkább visszadobtam onnan, ahonnan elvettem.
Karesz ágya... amin ültem, úgy nézett ki, mintha azóta nem cseréltek volna rajta ágyneműt, mióta idejöttek. Valószínűleg nem is cseréltek. Ahogy felnéztem a fiú kaján arcába, egy pillanatra belegondoltam hány... hány lány lehetett már ebben az ágyban... ezzel a seggfejjel... Újra felfordult a gyomrom, és felpattantam az ágyról. Inkább állva elalszok, minthogy még egyszer arra az ágyra kelljen ülnöm.
- Csak egy pohárkával ittam, Lexike – szólt a szóban forgó személy pár pillanatnyi fázis késéssel.
Értetlenül Kareszre néztem, hogy ez a gyerek mégis kihez beszél, de az hanyagul megvonta a vállát.
- Beka vagyok.
- Gyere ide – kalimpált a kezével.
- Van kávéfőzőtök? – fordultam Kareszhez.
- Nincs - rázta a fejét.
- Kik vagytok ti, hogy még egy nyomorult kávéfőzőtök sincs? - fogtam a fejem.
- Hahó, van egy új találmány. Úgy hívják energiaital - tudatta.
- Ja igen, csak hogy az energiaital, amiről beszél százszázalékosan kinyirja a szívedet, de ez ugye egy cseppet sem izgat téged, Nagyokos? - mondtam.
- Mert a kávé tán nem nyírja ki a szívedet? - kérdezte.
- Hogy akarsz neki energiaitalt adni, amikor ennyire be van állva?
- Kitértél a válasz alól - bökött meg a mutatóujjával.
- Te csak ne bökdöss engem...
- Fogjátok már be - dünnyögte Rick a takarók és párnák alól, ahová időközben beásta magát.
Egy pillanatra Rickre kaptuk a pillanatásunk, és csendbe maradtunk.
- Akkor nincs semmi kávétok, itthon? - firtattam.
- Asszem van egy kutyulós valami, valahol.
Dühödten végigszántottam kócos hajamon, ami szanaszét állt, de nem érdekelt.
- Akkor talán megkereshetnéd, ha nem túl nagy fáradság - mondtam gúnyosan.
Karesz szó nélkül odament a konyhaszekrényhez és kivette belőle a kávét, majd visszasétált és felém nyújtotta.
- Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én fogom megcsinálni? - húztam fel a szemöldököm.
- Te vagy a lány...
Ekkor legszívesebben letéptem volna a srác fejét, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdembeni vitát fojtsak le vele.
- Én odamegyek Rickhez, te pedig megcsinálod a kávét - zártam le a témát.
A srác hezitált egy kicsit, majd bizonytalanul a konyhába ment.
- Gyere. Fogd meg a kezemet, mert nagyon rosszul vagyok, Lexi – motyogta Rick és az oldalára fordult, amikor odaléptem az ágya mellé. – Forog velem a világ.
- Rick. Hányszor mondjam, hogy Beka vagyok?
- Persze-persze. Ne haragudj! Te Beka én Rick, tudom. Nagyon szeretnék beszélni Lexivel – mondta.
- Szerintem ez most nem túl jó ötlet - feleltem.
- Egy másik fiúval van, ugye? - kérdezte szemét rám szegezve.
- Mi van? Ezt honnan szedted?
- Biztos azzal a fiúval van... akivel táncol a bálon - sóhajtotta. - Soha nem kellett volna elvállalnom... hogy segítek nekik.
- Baromságokat beszélsz - ráztam a fejem.
- Te biztos tudod, ki az - karolt a kezembe. - Mit mondott neked róla?
- Nem tudom Rick, de miért érdekel ez téged? - néztem rá kérdőn.
- Mert nem akarom, hogy azzal az alakkal járjon... - mondta és ahhoz képest, hogy az előbb ketten alig bírtuk felvonszolni az emeletre, elég ébernek tűnt. - Mert én szeretem őt... nagyon, de nagyon szeretem.
- Itt a kávé - szólalt meg mögüllem Karesz, ezzel a szívbajt hozva rám, és a haverja kezébe nyomta a bögrét.
Rick természetesen az első korty kávé után kijelentette, hogy ez förtelmes és ahelyett, hogy megitta volna, inkább befordult a fal felé, és pár másodpercen belül már horkolt.
- Azt hiszem, én itt végeztem - ásítottam, és megcéloztam az ajtót.
- Várj - szólt utánam Karesz.
- Nem, nem Karesz, egy perccel sem várok többet, mert mindjárt állva elalszom.
- Nálam maradt a kulcs, visszaviszem - lépett mellém.
Így ketten indultunk meg az elsőre. Karesz a helyére tette a kulcsot, de ahelyett, hogy visszament volna a szobájukba, elkísért az ajtónkig.
- Amit Rick mondott, mikor a kávét csináltam...
- Igen? - néztem rá kérdőn.
- Jobb lenne, ha nem említenéd Lexinek - mondta.
- Miért ne? – kérdeztem értetlenül.
- Te se szeretnéd, ha a barátnőd csalódott lenne, igaz? - húzta fel a szemöldökét.
- Ezt mégis, hogy érted?
- Jajj, Beksz te és a barátnőid olyan álomvilágban éltek, ami nem létezik - felelte idegesítő mosollyal az arcán. - A lényeg az, hogy Rick most totál részeg, és azt sem tudja, mit hord össze. Én csak azt szeretném, ha ennek nem lennének a későbbiekben a szükségesnél nagyobb következményei.
- Csupán a jó indulat beszél belőled, igaz? - kérdeztem gúnyosan.
- Csakis.
- Hát akkor köszönjük, de az hagy legyen az én és a barátnőim dolga, hogy mit és kinek hiszünk el, rendben? - mondtam.
- Én csak szóltam - emelte fel védekezőn a kezét.
- Mint mindig, Karesz. Most pedig, ha nem bánod, megyek - mondtam.
Becsuktam magam után a szobánk ajtaját, és miután kulcsra zártam, a hátammal neki támaszkodtam. Annyira mérges voltam, hogy szó sem lehetett arról, hogy el tudjak aludni. És mindez csakis azé a hülye Karesz hibája. Mit képzel magáról, hogy csak úgy meg akarja nekem mondani, hogy mit csináljak? Méghogy ne mondjam el Lexinek, hogy Rick mit mondott. Még szép, hogy elmondom neki. Tudnia kell, hogy a srác bevallotta, hogy szereti.
Rick most totál részeg, és azt sem tudja, mit hord össze.
Attól még, hogy részeg mondhat igazat, nem? Azt mondják a részeg ember mindig igazat mond. Karesz az elején végig meg akarta akadályozni, hogy Rick kimondja előttem, mit érez Lexivel kapcsolatba.
Én csak azt szeretném, ha ennek nem lennének a későbbiekben a szükségesnél nagyobb következményei.
Milyen következményekről beszél? Ennek maximum az lehetne a következménye, hogy Rick és Lexi összejönnek...
Te se szeretnéd, ha a barátnőd csalódott lenne, igaz?
Lexi csak abban az esetben lenne csalódott, ha Rick mindössze játszadozna vele. Ha elhitetné vele, hogy szereti, közben pedig csak kihasználná. Nem, Rick nem tenne ilyen rohadt dolgot Lexivel... hisz szereti, vagy nem?
***
Kopogtak az ajtómon. Vagy mégsem. Lehet csak álmodtam... Nagyon reméltem, hogy csak álmodtam. De aztán ismét kopogtak.
- Ki a fene az? - dünnyögtem, de úgy tűnt, nem hallotta az ajtó előtt álló, mert újra kopogott.
Kitápászkodtam az ágyból, és a teljesalakos tükörnek köszönhetően szembetaláltam magam a tükörképemmel, ami még homályos látásommal is borzalmasnak hatott. Hát akkor szép jó reggelt a látogatómnak!
Rick állt velem szembe, amikor feltéptem az ajtót. Bár meg se nyikkant, azért az arckifejezése elárulta, hogy nem éppen erre a látványra számított.
- Ha Lexit keresed, tegnap éjjel többször is elmondtam, hogy ruhapróbára ment, ha pedig azt hinnéd én vagyok Lexi, szólj hogy leüthesselek - mondtam.
- Veled szeretnék beszélni - mondta halkan.
Szó nélkül elálltam az útjából és beengedtem a szobába.
- Rendben - bólintottam és leültem az ágyamra. - Mit akarsz?
Rick bizonytalanul leült Nóri ágyára.
- Meg szerettem volna köszönni a tegnapit - kezdett bele némi idegességgel a hangjában. - És bocsánatot akartam kérni.
- Máskor jobb lenne, ha nem engem zargatnátok az ilyenekkel... de nincs mit megköszönni - feleltem barátságtalanul. - Felteszem, ti is megtennétek értem.
- Természetesen - vágta rá rögtön, majd csend telepedett ránk.
Utálom a kínos csendet...
- Hát ha nincs más, akkor ha nem haragszol, én elmennék zuhanyozni - álltam fel az ágyról és pakolászni kezdtem a cuccaim között, hogy megtaláljam a tusfürdőmet.
- Lexi mikor jön vissza? - kérdezte.
- Miért kérded? - kérdeztem vissza ridegen.
- Azt hiszem, beszélnem kéne vele... - mondta elgondolkodva.
- Szerintem meg nem kéne vele beszélned - vágtam rá leplezetlen dühvel.
Jobb, ha Lexi közelébe sem megy.
- Miért mondod ezt? - nézett rám értetlenül.
Szárazon felnevettem.
- Rick, nekem nem kell játszanod az értetlent...
- Nem játszom - rázta a fejét. - Tényleg nem értek semmit abból, amit mondasz.
- Akkor elmondom, hogy megértsd - léptem közelebb hozzá és megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra, miközben majd szét vetett a düh. - Lexi a legjobb barátnőm, és lehet, hogy te nem ismered még olyan régóta, de azért megjegyezném, hogy a látszat ellenére, nem olyan naív és hiszékeny, mint ahogy látjátok. Főleg, ha mellette van egy ember, aki észreveszi az olyan hazug seggfejeket, mint te és a haverod. Ez az ember én lennék... Szóval, ha még egyszer meglátlak Lexi közelébe, szétrúgom a seggedet, értve vagyok?
- Még mindig nem értelek - mondta állva tekintetem. - Milyen hazugságról beszélsz?
- Nem akartok a szükségesnél nagyobb következményeket? - néztem a szemébe dühödten. - Akkor ne keresd többé Lexit.
- Milyen következmények, Beki? - kelt ki magából Rick. - Higgadj már le és fogd fel, hogy egy szavadat sem értem. Nem tudom, hogy ki tömte tele az agyadat ezekkel a baromságokkal, de nagyon rosszul értelmeztél valamit.
- Én nem értelmeztem semmit rosszul - kiáltottam rá. - Ne mondjam el Lexinek, hogy ne legyen baja, mi? Ti tényleg ennyire hülyének néztek minket?
- Karesz - szakadt ki Rickből és a keze ökölbe szorult.
- Pontosan... - bólintottam. - Tegnap volt kedves ködösen felvilágosítani arról, hogy mit terveztek...
- Mi nem tervezünk semmit - mondta magára erőltett higgadsággal Rick. - Karesz valamit nagyon félreértett, vagy félre akart érteni.
- Oh, tényleg? Akkor ezt tisztázd vele, minket pedig hagyj békén - mondtam.
- Hagy magyarázzam el...
- Nekem nem kell magyarázkodnod, Rick - vágtam közbe. - De pontosan az ilyen kétszítnű emberektől akarom őt megvédeni, mint te.
- De ha egyszer nem kell megvédened - bizonygatta. - Karesz egy barom... hidd el nem akarom bántani Lexit a világért se.
- Miért kéne neked hinnem?
- Miért hiszel inkább Karesznak? - kérdezett vissza. - Miért annyira hihetetlen, hogy tényleg érdeklődöm Lexi iránt?
***
Ahogy Rick elment, lezuhanyoztam és úgy döntöttem eszek valamit. A hűtőben nem volt semmi, ezért fogtam a cuccomat és leléptem a koliból. Az ajtón kilépve összehúztam magamon a kabátomat, és a meki felé vettem az irányt. Egyedül nem olyan buli a gyorsétteremben üldögélni, miközben egy csapat tahó a terem hátsó részén hangosan beszélget és beszólogatnak az arra tévedőknek, így elvitelre kértem a kaját és jobb híján visszasétáltam a kolihoz.
Nem bírtam kiverni a fejemből Rick szavait, akármennyire is szerettem volna. Hittem neki, vagy legalábbis nagyon szerettem volna, de ez nem azt jelenti, hogy ennyivel le is zárult a téma. Azt mondta, sosem fordult meg a fejébe, hogy játszadozzon Lexivel, csak Karesz agyszüleménye ez. De mivel Karesz nem bírja felfogni, hogy Rick tényleg kedveli Lexit, ezért mondta azt nekem előző este, amit mondott. Viszont valamiért Karesznek ezt kellett gondolnia, valami oka csak volt rá. Őszintén mondva, mindig is volt ebben a két srácban valami, ami nem tetszett. Mintha titkolnának valamit. Talán nem is olyan jófiú Rick sem, amilyennek tűnik.
Visszaérve a szobába zenét hallgattam és megcsináltam a házikat. Bár semmi kedvem nem volt hozzá, nem volt jobb dolgom. Este 5 körül hívott az anyám, hogy elmondja, mennyire szuper a welness, de nem voltam valami csevegős hangulatomban, így hamar letettük a telefont. Aztán felhívtam Lexit... Nem tudtam eldönteni, mit is mondhatnék neki. Mindenféleképpen mondanom kellett valamit, mert ez az ügy teljesmértékben róla szólt, és nem hagyhattam ki belőle.
Rögtön fel is vette, és elkezdett beszélni a ruhapróbáról. Annyira vidám és annyira felspannolt volt, hogy egyszerűen nem tudtam belekezdeni a mondandómba arról, hogy mit tudtam meg. Épp Janihoz, a táncpartneréhez igyeztek a bátyjaival, úgyhogy pár percet tudtunk csak beszélgetni. Miután letettük, sokáig szorongattam a kezemben a telefonom, és eldöntöttem, hogy majd másnap, személyesen elmondom neki.
***
Vasárnap délután megérkeztek a lányok, én pedig szövögettem magamban a tervet, hogy miként mondom el Lexinek a nagy hírt.
- Figyelj csak Lexi, beszélnünk kéne - kezdtem bele és sokkal nehezebb volt kinyögnöm ezt a pár szót, mint képzeltem.
Tudtam, hogy Lexi teljesen belezúgott a srácba és nem tudtam, hogyan mondjam el neki a történteket, főleg úgy, hogy én magam sem tudom, hogy kinek higyjek.
- Miről akarsz beszélgetni? - nézett rám kérdőn.
- Rickről.
- Oh, Beka most ne, légyszi – kért. - Olyan jó volt ez a hétvége, hagy tartson még egy kicsit. Tudom, hogy mit mondtam vele kapcsolatban, de azt hiszem, félreértettem, vagy nem tudom. Lehet, hogy csak haverok leszünk. Vagy még annyi se...
- Dehát azt mondtad, hogy neked tetszik - mondtam értetlenül.
Ez a lány még maga sem tudja, mit akar.
- Igen, és ezt tartom is - felelte. - De egyenlőre még semmi olyan nem történt. Nem akarom megint nagy dobra verni ezt az egészet, mint a Mátés-ügyet. Úgyhogy hagyjuk most, inkább gyere, megmutatom milyen az a borzalmas ruha, amit választottak.
Lexi lerántott maga mellé az ágyra és mutogatni kezdte a képeket a ruhákról. És bár feltett szándékom volt neki beszámolni a hétvégéről, mégsem voltam rá képes.
~Lexi szemszöge~
Ahogy megérkeztünk Szlovákiából, már utazhattam is haza, mert a hétvégén volt a ruhapróba. Tökre vártam már, de mint minden más, ez sem mehetett könnyen. Az egész úgy kezdődött, hogy Janival szombat reggel bementünk Győrbe, a ruhakölcsönzőbe, mert bár Téten is van egy, de Jani osztálytársai csak ott találtak megfelelő ruhákat.
Amint megérkeztünk, Jani ott is hagyott a lányokkal - hozzáteszem senkit nem ismertem annyira, csak a próbák alkalmával találkoztunk -, mert a fiúk nem ugyanonnan kölcsönözték a ruhákat, mint a lányok. Igazából volt már egy ruhapróba, de arra én nem tudtam elmenni, szóval már meg volt, hogy miben fogunk táncolni, csak be kellett jönni még egyszer, hogy megnézzék, jók-e a méretek, és esetleg, hol kell igazítani még.
Beléptünk a kölcsönzőbe, mire az eladó rögtön az előkészített ruhadarabokhoz vezetett minket.
- Ebben fogunk keringőzni? – kérdeztem az egyik mellettem álló csajszit, aki ugyanolyan idegenkedve mérte végig a ruhákat.
- Aha.
- Ez most csak egy vicc, ugye? – kérdeztem elképedve.
- Bár az lenne - sóhajtott mélyet a lány.
Bizonytalanul vettem le az állványról a RÓZSASZÍN habos-babos ruhát. Tudtommal, a keringőt fehér ruhában szokták táncolni, nem pedig babarózsaszínben. Amúgy sem szeretem nagyon ezt a színt, de ettől az árnyalattól meg aztán a hideg futkosott a hátamon.
- Linda választotta őket – mutatott a lány egy szőke hajú csajra, aki láthatóan nagyon meg volt elégedve a választásával. – És még a salsaruhát nem is láttad…
- Rózsaszín? – kérdeztem félve.
- Nem – nevetett fel.
Nézegettem egy darabig még a nagy választást, de hányni támadt kedvem a színétől, úgyhogy inkább félretettem és előhalásztam a salsaruhát. Nahát, majdnem dobtam egy hátast, amikor azt megláttam. Ez egy ruha? – kérdeztem magamtól, merthogy olyan mély dekoltázsa volt ennek a rongynak, hogy az valami eszméletlen. Jó, persze én is szeretem a csajos cuccokat, és alkalom adtán egy mélyebb kivágás nem a világ vége, de ez a ruha – ha lehet annak nevezni – többet hagyott láttatni, mint amennyit elfedett. Elképzeltem milyen képet fognak vágni a bátyáim - apuról nem is szólva - amikor meglátnak ebbe a ruhában, és valahogy még annyira sem volt ínyem belebújni, mint a hercegnőruhába. Ahogy ott forgattam a kezemben a fekete anyagot, észrevettem, hogy nem csak hogy rövid, hanem még az oldalán is van egy mély bevágás. Na, ekkor kezdődtek a bajok. Sosem tudok csöndben maradni, pedig hallgatni arany, tartja a mondás.
- Bocsi – mentem oda a lányhoz, név szerint Lindához.
- Valami probléma van? – fordult hozzám, és olyan lenézően mért végig, hogy szívem szerint megtéptem volna.
- Csak annyi, hogy a keringőruha olyan, mintha lehányta volna egy rózsaszín csillámpóni, a salsaruha meg elmenne egy revübárba – tálaltam egy kicsit talán durván a helyzetet, de nem tehetek róla, felhúzott a csajszi lenéző pillantása.
- Ki is vagy te? – kérdezte dühtől izzó szemekkel, a többiek pedig elhallgattak és feszülten figyeltek ránk.
- Lexi.
- Na, ide figyelj Lexike. Te itt nem szólhatsz bele abba, hogy mit és hogyan csinálunk. Te csak egy szerencsétlen külsős vagy, mert az a hülye Jani nem tudott összekaparni magának egy csajt a suliból. Szóval majd, ha a te bálod szervezik meg, akkor beleszólhatsz a ruhaválasztásba, de most még azt csinálod, amit én mondok, és azt veszed fel, amit én mondok, okés?
Na, ezek után köpni-nyelni nem tudtam, jól le lettem oltva, az egyszer biztos. Ha mondjuk mellém állt volna valaki, és ketten lettünk volna, talán szembe szálltam volna ezzel az elkényeztetett libával, de így csak muszáj voltam elfogadni, hogy az van, amit ő mondd. Lehet, hogy nem ez volt a legjobb megoldás, mert tényleg megérdemelt volna egy jókora pofont Lindácska, de abban az egyben igaza volt, hogy ez nem az én bálom, szóval ne szóljak bele. Úgyhogy tűrtem.
***
Hétfő reggel a telefonom éles ébresztőjére ébredtem, és kissé félve konstatáltam, hogy kevesebb, mint 6 nap múlva lesz a bál. A nap nagyon lassan telt, és mint minden alkalommal mostanában, alig vártam, hogy a 7. óra után felmehessek Rickhez próbálni. Annak ellenére, amit Bekinek mondtam vasárnap délután, Rick ugyanolyan hatással volt rám még mindig.
- Szia! Jó, hogy találkozunk – állított meg Karesz a koli lépcsőjén, amikor épp hiper-szuper gyorsasággal a szobájuk felé igyekeztem. – Rick szólt, hogy mondjam meg neked, hogy dolgoznia kell délután, ezért nem tudtok próbálni.
A csalódottság hulláma olyan váratlanul ért, hogy élesen beszívtam a levegőt. Tudtam, hogy nem az ő hibája, de mégis lemondott egy alkalmat, amikor együtt lehettünk volna. Gyorsan rendeztem arcvonásaimat, és rá mosolyogtam Kareszre.
- Áh, értem – mondtam, de a hangom idegennek hatott. – Semmi baj.
- Felvetettem, hogy próbálok veled ma én, de Rick azt mondta, nem gond, ha kimarad egy nap még – magyarázkodott.
Hát lehet, hogy Ricknek nem számít, vagy nem baj, hogy nem találkozunk, de engem erőteljesen mardosott belülről a szomorúság a hiánya miatt, ami hatalmas hülyeség és meggondolotlanság volt a részemről ismételten. Pontosan ezért mondtam azt, amit mondtam Bekinek.
- Ja, még jól is jön ez a szabad délután, úgyis régen lazítottam. Most a tánc, előtte meg a félévi hajrá… Kissé ki vagyok – feleltem, és reménykedtem benne, hogy Karesz nem hallja ki a mondandómból, hogy nem vagyok teljesen őszinte.
- Akkor pihend ki magad – mosolygott látszólag kedvesen, de valamiért ő sem tűnt teljesen őszintének.
- Úgy lesz. Majd találkozunk.
- Oké. Szia Lexi – intett és lesietett a lépcsőn.
Egy darabig gondolkodtam, hogy megadjam-e magam a szomorúságnak, avagy próbáljam magam összekaparni. Harcoltam egy pár pillanatig a bennem lakozó két énemmel, majd kirontottam a koli ajtaján.
***
Egy somlói galuskával, egy gesztenye kockával, és egy tiramisu szelettel a kezemben egyensúlyozva nyitottam ki a koliszoba ajtaját, és fennhangon köszöntem a lányoknak… akik nem voltak a szobában. Értetlenül álltam egy darabig a helység közepén megpakolva, mint egy málhás szamár, mikor eszembe jutott, hogy Beka és Nóri moziba mentek, mivel azt hitték, hogy próbám lesz Rickkel. Ránéztem az órára, fél 3-at mutatott. Pont akkor kezdődött el a film, amire mentek, így nem láttam értelmét, hogy utánuk menjek.
Kemény 20 percet bírtam ki egyedül a koliba, utána inkább úgy döntöttem, elmegyek sétálni, hogy legalább emberek között legyek. Átmehettem volna valamelyik osztálytársamhoz, hogy ne legyek magányos, de nem igazán szerettem volna beszélgetni, mégis vágytam arra, hogy ott legyen valaki velem. Jó, igazából csak egy valaki jelenlétére vágytam, Rickére.
Mivel február közepe volt, még eléggé be kellett öltöznöm, annak érdekében, hogy ne fagyjak meg a szabadban. A suli és a koli nem éppen a belvárosban van, így gondoltam, felülök egy buszra, és megyek pár megállót. Befelé haladva a városba, sorra néztem a kivilágított üzleteket, és a munkájukból hazafelé igyekvő embereket. Végül kb. a 3. megállónál leszálltam, és cél nélkül bolyongani kezdtem a városban. Ahogy ott barangoltam, megláttam a kivilágított éttermet, amiben Rick dolgozott. Párszor elkísértem ide Bekáékkal, amikor mi plázába vagy moziba mentünk.
Észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő, az órám fél 5-öt mutatott, ami azt jelentette, hogy legalább már másfél órája itt bóklászok a városban. Nem voltam biztos benne, hogy Rick még dolgozik, de gondoltam, ha délutáni műszakja van, akkor a munkaideje eltart minimum 8-ig. Ilyenkor rendszerint már nem jön vissza a koliba, hanem otthon alszik a szüleinél, mivel a kapukat 4-kor zárják. Hálát adtam az égnek, hogy még ebben a hónapban nem használtam ki az engedélyezett hosszított kijárásra feljogosító lehetőségemet, mert így 7-kor, a portás váltás előtt, kinyitják nekem a kaput. Ez a szabály mindenkire vonatkozik, de mivel Ricknek nem csak havonta egyszer kell estig dolgoznia az étteremben, muszáj hazamennie.
Hirtelen elhatározásból, minden mindegy alapon, beléptem az étterembe. Bent azonnal megcsapott a meleg, és csak akkor észleltem igazán, hogy valójában kint irtó hideg van. Lekaptam a sapkámat, kigomboltam a kabátomat, nehogy rám melegedjen, mert abból tuti torokgyulladás lesz, és ezt a hetet már csak ki kéne bírnom betegség nélkül. A bál után aztán simán meg is halhatok, csak azt éljem túl – gondoltam. Körülnéztem, de az asztalok körül fontoskodó pincérek között nem sikerült kiszúrnom Ricket.
- Bocsi – szólítottam le, egy arra tévedő pincérfiút. – Nem tudod, hol találom meg Ricket.
A fiú először rosszallóan mért végig, hogy miért akarom én Ricket zavarni a munkaidejében, majd hirtelen felismerés csillant a szemében és elmosolyodott.
- A konyhában van. Menj be nyugodtan, csak vigyázz össze ne fuss a főnökkel – felelte és elnézést kérve ott hagyott, mert hívták az egyik asztalhoz.
Benyitottam a konyhába, ahol alig lézengett pár ember, úgy látszott, hogy a személyzet nagy része a vendégeket szolgálta ki. Hamar megpillantottam Ricket, irtó cukin nézett ki a kötényében, épp szendvicseket gyártott, ha jól láttam.
- Halihó – köszöntöttem. Ennél gázabb köszöntési formát nem is választhattam volna, de már mindegy.
- Oh, szia. Karesz nem szólt, hogy ma nem tudunk próbálni? – lepődött meg, és hosszan nézett rám.
- De… De szólt, csak épp erre jártam, és gondoltam benézek hozzád – magyarázkodtam.
- Erre jártál? – húzta fel a szemöldökét, és közben megjelentek a gödröcskék az arca két oldalán.
- Oké… Bekáék elmentek moziba, mielőtt szóltam volna nekik, hogy nem lesz ma próbánk. Egyedül nem sokáig bírtam a koliban – vallottam be.
- Értem – nevetett.
- Remélem, nem bánod, ha egy kicsit még maradok… - mondtam.
- Nem… Egyáltalán nem. Igazából örülök, hogy itt vagy – felelte és mély barna szemeit az enyémbe fúrta, amitől a szívem 2-szer olyan gyorsan kezdett el verni.
Beszélgettünk egy darabig, felültem a konyhapultra és onnan figyeltem, hogyan dolgozik, amikor megszólalt egy szám a rádióban.
- Jó kis szám – mondta Rick és hangosabbra vette a kissé rozoga magnót.
Elkezdett mozogni a ritmusra, míg én mosolyogva figyeltem a pult tetejéről. Felém nyújtotta a kezét, én pedig kérdőn pillantottam rá, mire még szélesebb mosollyal bólintott egyet, lerántott a pultról és elkezdtünk táncolni. Salsáztunk.
- Ne foglalkozz a lépésekkel, csak érezd a zenét – mondta és megpörgetett.
Belekaroltam a nyakába, és megfogadtam a tanácsát, nem foglalkoztam mással csak a dallammal és azzal, hogy ő itt van velem. Először csak simán salsáztunk, ugyanazokkal az elemekkel, amiket a bálra gyakoroltunk be. Aztán valami megváltozott. Rick kipörgetett, majd ismét magához húzott, de ekkor már háttal voltam neki. Fél karjával magához ölelt, én pedig mellkasának dőltem. Éreztem, ahogy szabályos ütemben dobog a szíve, és annyira imádtam, ahogy kőkemény testéhez simul a hátam. Sosem akartam, hogy véget érjen az a pillanat. Teljesen az érzékszerveimre hagyatkozva éltem meg, az agyamból száműztem minden gondolatot. Belélegeztem tusfürdője bódító illatát, bőrömön éreztem lélegzetét, ahogy egészen közel hajtva fejét a nyakamhoz, elmosolyodott. Valami újfajta érzés kerített hatalmába, amit egyszerűen csak a béke, a boldogság és a szenvedély elegyeként tudnék leírni. Követtem a szememmel a bal kezét, amely végig simított az oldalamon, majd a kezemen. Egyszerre öntött el a forróság és rázott ki a hideg az érintésétől. A karomon, mint megannyi pihék égnek álltak az apró szőrszálak, míg az arcom lángolt. Mindig is utáltam, ha elpirultam, de ezegyszer élveztem a hatást, amit kiváltott belőlem. Aztán lassan maga felé fordított, szeme a szemem és a szám között cikázott. Tenyerével végig simított égő arcomon, láttam a szemében a bizonytalanságot. A szívem ritmusa a másodperc tört részéig elakadt, majd nagyot dobbanva őrült iramba kezdett, és féltem, hogy ha sokáig marad ebben az állapotban, beadja a kulcsot és még azelőtt más életcélt választ, hogy Rick ajka az enyémhez érne. Mert a legbelül éreztem, hogy ez fog következni. Elvesztem Rick lehetetlenül mély barna szemeiben, és próbáltam kiolvasni belőlük, hogy mi a következő lépés. Hirtelen eltűnt a belőlük a bizonytalanság, helyét átvette az elszántság. Közelebb hajolt, éreztem lélegzetét az arcomon, ajkaim elváltak a vágyakozástól.
- Maguk meg mit csinálnak? – összerezzentem Rick főnökének dörmögő hangjára, és hátráltam egy lépést.
Rick zavarodottan nézett a férfira, majd rám. Szemében egy pillanatra még látható volt az enyémhez hasonló tűz, de mikor legközelebb rám nézett, már csalódottságot véltem felfedezni benne.
- Akkor majd holnap ne felejtsd el a délutánt – mondtam rekedt hangon és felvettem a kabátomat.
- Oké. Köszi, hogy szóltál – felelte Rick.
- Nincs mit. Bocsánat a zavarásért – fordultam a főnökhöz, mire az elhúzta a száját, de nem mondott semmit.
Vissza se nézve kirohantam az étteremből, és megpróbáltam átgondolni, hogy mi is volt ez a dolog az imént, de az agyam olyan szinten leblokkolt, hogy robotpilótára kapcsolva csak arra volt képes, hogy hazavezessen.
Nekem nagyon tetszik. :) mikor lesz következő rész?
VálaszTörlésNagyon örülök neki :D A következő hét elején mindenképpen felteszem!
Törlés