5. Boldog Újévet és légy a párom, kérlek

Sziasztok!

Egy újabb fejezettel jelentkezek. Remélem, tetszeni fog nektek! :)

Jó olvasást és ne felejtsétek elmondani a véleményeteket, miután a végére értetek!

Crazy Girl (Lizzie Peterson)

 

Nem, nem egy párkapcsolatra szól a felkérés, bármennyire is szerettem volna akkoriban, hogy arra szóljon. Ennél kicsit összetettebb a dolog, és ha úgy vesszük, ettől az ajánlattól elindult a lavina, ami beindította a kapcsolatomat Rickkel. Most biztos arra gondoltok, hogy azon a karácsonyi bulis estén, amikor táncoltunk, Rick első látásra halálosan szerelmes lett belém, vagy fordítva, de nem így történt. Az túl egyszerű és meseszerű lett volna.

Úgy volt, hogy a buli utáni reggelen felülök egy korai buszra és hazamegyek, ugyanis otthon ebédet szerveztek a hazatérésem alkalmából. Megmondom őszintén, nem értettem, mire fel ez a nagy felhajtás, hisz minden héten hazamentem, de mindegy.

Reggel, amikor felkeltem, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Éjszaka sokáig fent voltunk, mivel egyrészt sokáig tartott a buli, másrészt pedig, mint szervező osztálynak, ott kellett maradnunk kitakarítani nagyjából a tornateremben. Csukott szemmel kotorásztam az éjjeliszekrényemen a telefonom után, mire megtaláltam és még mindig csukott szemmel benyomtam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Résnyire kinyitottam a szemeimet, és a kijelző 09:38-at mutatott.

-     Az nem lehet – motyogtam homályos tekintettel és felültem, hogy jobban szemügyre vegyem a készüléket.

Az idő nem változott, így kiugrottam az ágyból és a fürdőszobába vetettem magam, miközben már tárcsáztam is anya számát.

-     Már be is ért a busz? – kérdezte anya köszönés nélkül.

-     Hát az lehet, de én nem vagyok rajta – vallottam be.

-     Mi az, hogy nem vagy rajta?

-     Elaludtam.

-     Hogy alhattál el?

-     Hát úgy, hogy tegnap sokáig tartott a karácsonyi buli és még ott is kellett maradnunk eltakarítani – magyaráztam.

-     És azt tudod, mikor jön a következő? – kérdezte anya és hallottam a hangján, hogy kicsit ideges.

Ránéztem az órámra.

-     Nem átszállós busz indul, kb. 2 és fél óra múlva - gondoltam át gyorsan.

-     Mire hazaérsz, vége van az ebédnek, amit direkt neked szerveztek.

-     Nem lehetne áttenni vacsorára? – álltam elő az ötlettel.

-     Nem tudom. Megpróbálom felhívni Magda nénit, hátha még nem merült bele annyira a főzésbe.

-     Sajnálom anya.

-     Mindegy már… - sóhajtott. – Inkább mesélj! Milyen volt tegnap?

-     Udvarhölgy lettem – válaszoltam nevetve.

-     Az igen. Gratulálok! – mondta és hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.

-     Köszönöm. Tényleg sajnálom anya.

-     Jól van. Semmi baj, ez már így alakult. Na, de menj, mert még a végén ezt a buszt is lekésed.

-     Oké.

-     Vigyázz magadra, Drágám!

-     Rendben. Puszi.

-     Puszi – mondta és letettük.

Amikor visszaértem a szobába, a lányok már kezdtek éledezni.

-     Nóri! Jó látom, hogy Lexi itt áll… vagy csak álmodom? – kérdezte Beka rám hunyorítva.

-     Ha álmodsz, akkor ugyanazt álmodjuk – felelte a másik lány, és ő is felemelte a fejét.

-     Nem álmodtok. Itt vagyok – mondtam és felültem törökülésbe az ágyamra. – Lekéstem a buszt.

-     Hát, de hogy? – kérdezte Beka.

-     Hát úgy, hogy nem kapcsoltam be az ébresztőt.

-     Értem, akkor az úgy nem volt nehéz – bólintott jelezve, hogy annak ellenére, hogy még félálomban van, felfogta, hogy mi történt.

-      Mikor megy a kövi? – érdeklődött Nóri elnyomva egy ásítást.

-     11:45-kor indul a Népligettől, de még ki is kell érnem, úgyhogy készülődök is – feleltem és előhalásztam a ruhámat a szekrényemből.

Felöltöztem a fürdőszobában és megcsináltam a hajam. Készítettem valami reggelit magamnak és a többieknek is. Plusz eltettem 2 szendvicset és egy üveg vizet az útra.

-     De valami jó csak van abban, hogy itt maradtam – mondtam.

-     Micsoda? – kérdezte Nóra.

-     Egyrészt ki tudtok kísérni a buszhoz… Másrészt pedig személyesen oda tudom adni ezeket – válaszoltam, és átnyújtottam a két lánynak a becsomagolt karácsonyi ajándékukat.

Mindkettőjük kapott egy barátságnyakláncot, Beka még kapott hozzá egy álomfogót, Nóri pedig a kedvenc bandájának az egyik albumát. Egyszerre borultak a nyakamba, és köszönték meg az ajándékokat, aminek a következménye az lett, hogy majdnem elestünk. Hamar kiderült, hogy én sem maradtam ki a jóból, hiszen ők is vettek nekem ajándékot. Bekától egy régen áhított parfümöt, Nórától pedig egy tök jó felsőt kaptam.

A buszhoz 3/4 tíz körül indultunk el, de majdnem egy fél órával hamarabb érkeztünk, úgyhogy sétáltunk még egyet a környéken az indulás előtt. Amikor felszálltam megvettem a jegyet, és megpróbáltam egy üres helyet keresni magamnak, ami szinte lehetetlen volt, annyira sokan voltunk. Szerencsére anyának sikerült megbeszélnie Magda nénivel, hogy vacsorára várjon minket, ne pedig ebédre, így a bűntudatom is enyhült valamelyest. Az út viszonylag hamar eltelt, olvastam és zenét hallgattam, ahogy általában szoktam.  

A buszmegálló nincs ugyan túl messze a házunktól, a bátyám jótékony kedvében volt, és eljött elém kocsival. Mondjuk ez inkább a vezetés iránti mérhetetlen szenvedélyének volt köszönhető, nem pedig a hazatérésem okozta örömének.

-     Szia – köszöntem a bátyámnak, Ádámnak, amikor leszálltam a buszról.

Átadtam neki a csomagjaimat, majd adtam neki egy puszit és megöleltem. A bátyám nem igazán ölelkezős típus, de kibírta egészen 5 másodpercig, míg üdvözöltem.

-     Mi újság? – kérdezte, miközben a kocsihoz tartottunk.

-     Lekéstem az előzőt.

-     Ejj, te lány. Már megint sokáig buliztál.

-     Ne csinálj úgy, mintha ezer éves lennél, és nem tudnád, hogy működik ez – böktem meg a könyökömmel.

Ádám 2 évvel idősebb nálam és még mindig úgy gondol rám, mint egy csecsemőre, ami valamikor tök jó, valamikor pedig ki nem állhatom. Néha túlzásba esik, és nem veszi figyelembe, hogy már elég idős vagyok olyan dolgokhoz, mint például egy éjszakáig húzódó karácsonyi buli a suliban, tanári felügyelettel.

-     Pont ez az, hogy tudom, hogy mennek a dolgok manapság, és ez nem neked való.

-     Persze-persze, ha te mondod – legyintettem és beszálltam az autóba.

Amikor hazaérkeztünk, mindenkivel váltottam pár szót, anyát szorosan megöleltem, majd felmentem a szobámba és utánam jött a nővérem, Lola is. Igazából ez az ő szobája is, hiszen amióta az eszemet tudom, mindig egy szobán osztoztunk, ahogyan a bátyáim is. Csakhogy nálunk, lányoknál ez kevesebb konfliktust szült, mint a fiúknál. Ami amúgy totálisan fordítva lehetett volna kézenfekvőbb, mert hát a lányok általában kényesebbek, de ez a példa is mutatja, hogy a bátyáim nem teljesen százasok.

-     Milyen volt tegnap a buli? – kérdezte és levetette magát az ágyra.

-     Tök jó volt. Nem tudom, mondta-e anya, de én lettem az első számú udvarhölgy…

-     Oh, akkor most meg kéne hajolnom? – kérdezte nevetve.

-     Hát, nem muszáj – mondtam, mire hozzám dobta a párnáját.

-     És ki lett a grófod?

-     Máté… - mondtam, Lola szeme pedig kikerekedett – lett volna, de én lecseréltem egy táncos fiúra.

-     Mi az, hogy lecserélted?

-     Hát úgy, hogy amikor megtudtam, hogy ő az első számú gróf, akkor nem hozzá, hanem a második számú grófhoz mentem oda.

-     És az ki volt?

-     Tudod, mondtam, hogy új diákok kerültek át hozzánk a művész gimiből…

-     Aha.

-     Na, onnan az egyik tánctagozatos.

-     Az tök jó. Jobb, mint az a Máté…

-     Amikor mutattam, semmi bajod nem volt Mátéval sem.

-      De most már van… Na, de hogy hívják ezt a grófocskát? – kérdezte Lola felvillanyozva.

-     Nem tudom… Várj, mindjárt megnézem – mondtam és elővettem a telefonom, hogy megnézzem a feltöltött képek között a fiúról készülteket.

-     Siess… Helyes amúgy? – érdeklődött.

-     Azt hiszem, igen – válaszoltam, miközben még mindig a képek között kutakodtam.

-     Mi az, hogy azt hiszed? – kérdezte értetlenül.

-     Határozottan emlékszem, hogy cuki volt a mosolya és talán… igen, barna volt a szeme – feleltem visszagondolva az előző estének azon momentumára, amikor a táncos fiúval forogtam a parketten.

-     Mik ezek a találgatások? Mit ittál, hogy elfelejtetted, hogy hogy nézett ki a gróf, akivel táncoltál?

-     Oh, csak egy fél liter vodkát… meg egy kis whiskyt.

Mosolyogva felnéztem Lolára, akinek megnyúlt arca láttán, nevetni támadt kedvem.

-     Csak hülyülök – mondtam neki. – Minek nézel engem? Te kinéznéd belőlem, hogy ennyi mindent bevedelnék, aztán pedig csak ilyen lazán közölném veled?

-     Ki tudja?

-     Kössz – mondtam sértetten.

-     Jaj, ne már. Inkább azt nézzed, hogy megvan-e már az a fiúcska…

-     Megvan… Richter Dávid.

-     A neve már jó – jelent meg nővérem ajkán egy elismerő mosoly és elvette a telefonom, hogy szemügyre vegye a grófomat.

-     Nem rossz… - véleményeztem.

-     Mi az, hogy nem rossz? Ez a pasika, tök helyes. Hova lett a jó ízlésed, amit beléd neveltem Alexandra? Hány éves ez a Dávid?

-     11-es.

-     Ha neked nem kell, majd nekem jó lesz… - mondta.

-     Mi az, hogy ha nekem nem kell? Te teljesen megbolondultál – ráztam a fejem nevetve.

-     Szerintem összejöhetnél vele.

-     Ja, persze – hagytam rá.

6-ra voltunk hivatalosak a vacsorára és kivételesen már háromnegyed 6-kor jelen is voltunk. Ez azért is volt nagy szó, mert általában mi mindig elkésünk az ilyen családi összejövetelekről, amit a rokonság nagy része már meg is szokott. Fényderült a titokra, hogy miért kellett ez a nagy felhajtás.

-     Ááááá – sikítottunk szinkronba, amikor megláttuk egymást az unokatesóimmal.

-     Hát ti meg, hogy kerültök ide? – kérdeztem, és a nyakukba borultam.

-     Maradunk a szünetre – mondta az idősebb unkatesóm Szonja.

-     Ááááá – sikítottunk megint egy sort, és miután túl voltunk az első találkozás okozta sokkon, kezdődhetett a vacsora.

Szonja és Hanna, a két unokatesóm, olyanok nekem, mintha testvérek lennénk. Pécsen laknak a szüleikkel és kb. azóta nem láttam őket, amióta elkezdtem tanulni Pesten. Alig-alig járnak haza és mindig elkerüljük egymást. Ezek után mehetett a duma egész este, és addig győzködtem anyát, amíg megengedte, hogy Lolával ott aludjunk Szonjáéknál. Így a fél éjszakát is átbeszéltük. Ha mi egyszer összeszabadulunk, akkor nem lehet minket lelőni sem.

Hamarosan pedig elérkezett a Karácsony és vele együtt az őrült készülődés is, ami minden alkalommal kikészít minket, lányokat. Természetesen a fiúk semmibe nem veszik ki a részüket, max. segítenek feldíszíteni fenyőfát, de azt is csak azért, hogy még idő előtt lezabálják a szaloncukrokat róla.

A Karácsony megünneplése egyáltalán nem tér el a többi családhoz képest nálunk, nem mutatunk be áldozatot, vagy éppen nem tartunk díszszertartást, ahol megfogadjuk, hogy mindig szegényen élünk és szűzen halunk meg. Körbe álljuk a karácsonyfát, gyújtunk néhány csillagszórót, én veszekszek egy sort Ádámmal, aki mindig azzal szórakozik, hogy le akarja égetni a hajamat vele, utána anya ránk szól, hogy Szentestén talán mégse kéne kinyírnunk egymást, ha ilyet szándékozunk tenni, tegyük inkább holnap, végezetül pedig átadjuk az ajándékokat.  Hát nem ilyen egy teljesen átlagos Karácsony családi körben?

24-én este, miután már mindenki megkapta az ajándékát, Lolával jó szokásunkhoz híven éjnek évadján lementünk a földszintre, hogy pudingot csináljunk és megegyük azt. Ez már azután volt, hogy az ünnepi vacsora által szenvedett gyomorproblémáink alábbhagytak, és úgy éreztük, bírnánk még enni. Ez alkalommal, családunk férfi tagjai is – kivéve aput – csatlakoztak hozzánk és egy nagycsomót beszélgettünk. Kristóf, a legidősebb bátyám, mint felelősségteljes felnőtt, átvette tőlünk a pudingfőzés terhét, mert attól tartott, hogy még a végén felgyújtjuk a házat. Ha már ugye a hajamat nem sikerült Ádámnak leégetni.

Karácsony másnapján befutottak hozzánk Szonjáék és Magda néniék is, majd 26-án meglátogatott minket Jani, Ádám egyik haverja.

-     Szia Lexike! Hát te meg itthon? – lepődött meg, és adott két puszit.

-     Aha.

-     Nincs suli? – kérdezte.

-     Karácsony van…

-     Ja, tényleg – mondta a fejére csapva.

Teljesen kész ez a gyerek, szerintem le kéne állnia a piával, mert már 19 évesen kevesebb agysejtje van, mint a legtöbb 90 évesnek.

-     Már megint itt rontod a levegőt? – lépett be a nappaliba Kristóf.

-     Csak az Ádihoz jöttem volna, hogy megbeszéljük a Szilvesztert…

-     Mindjárt jön, csak telefonál.

-     Miért? Mit terveztek Szilveszterre? – érdeklődtem reménykedve, hogy meghívnak engem is.

-     Bulit… Az évtized buliját. Gyere te is.

-     Ő nem jön – szólalt meg Ádám mögöttem ellentmondást nem tűrő hangon.

-     De most miért? – tiltakoztam.

-     Ja. Miért ne jöhetne? – tette fel a kérdést Jani is.

-     Mert én azt mondtam.

-     Ne foglalkozz vele, Lexike. Gyere nyugodtan – súgta nekem Jani.

És Jani elintézte nekem, hogy mehessek. Nem tudom, hogy hogy vette rá a bátyámat, de szülői és testvéri beleegyezésem volt arról, hogy mehetek.

Aznap délután felhívtam a lányokat is, mert azóta nem beszéltünk, mióta szóltam nekik, hogy megérkeztem haza. Beka hamar letette, mert vendégségbe mentek, de mondta, hogy legyek este telefonközelben, mert majd hívni fog. Aztán rácsörögtem Nórira is, hátha neki van egy kis ideje dumálni velem.

-     Szia Nóri! Mizu? – szóltam bele a telefonba.

-     Oh. Szia Lexi! Minden oké.

-     Nem igaz, hogy ilyen hülye vagy Rick. Upsz, bocsika Nóri… - mondta valaki a háttérben.

-     Ez meg ki volt? – kérdeztem nevetve.

-     Csak Karesz. Az egyik tánctagozatos… - felelte.

-     Várj… Te bent vagy a koliban?

-     Aha.

-     És hogy kerülsz oda?

-     Visszajöttem, mert tönkre ment a fűtésünk és összevesztem anyuval.

-     Értem. Vagyis nem értem, mert nem tudom, hogy függ össze a kettő, de most nem is ez a lényeg. Akkor most egyedül vagy? – kérdeztem.

-     A fiúkkal. Na, meg aztán itt van a portás is.

-     Eleve hogy hogy nyitva van a koli? – tűnődtem el.

-     Nem tudom, gondolom ez ilyen nonstop befogadó hely.

-     És min vesztél ennyire össze anyuddal?

-     Lényegtelen. Vagyis túl hosszú, de majd elmesélem – motyogta.

-     És haza se mész már a szünetben?

-     Dehogy megyek – felelte tiltakozva. – Örülök, hogy eljöttem.

-     Értem… - mondtam. – És a szilveszter?

-     Mi van vele? – kérdezte.

-     Hol leszel szilveszterkor?

-     Itt – mondta. – Karesz és Rick is itt lesznek. Valami 2 személyes bulit csapnak, és én is hivatalos vagyok rá – magyarázta. – Úgyhogy így már 3 személyes buli lesz.

-     Ne már! – szóltam felháborodva. – Komolyan egy 3 személyes buliba akarod megünnepelni 2014 utolsó éjszakáját, olyan fiúkkal, akiket szinte nem is ismersz?

-     Hát más választásom nem igen lesz – felelte beletörődő hangon.

-     És figyu… mit szólnál ahhoz, ha lejönnél hozzánk? – vetettem fel.

-     Áh… Nem akarok zavarni – kezdte rögtön a tiltakozást.

-     Dehogy zavarsz. Jó lesz, majd meglátod – biztattam. - A bátyám haverja az évtized buliját szervezi.

-     Nem is tudom…

-     Ne kéresd magad! – mondtam. – Beszélek a szüleimmel, de ők tuti benne lesznek.

-     De biztos, hogy nem zavarok? – kérdezte féléken.

-     Ezer százalék – vigyorodtam el. – Na, de mindjárt visszahívlak és mindent megbeszélünk.

-     Rendben… És nagyon köszönöm, Lexi – hálálkodott.

-     Ugyan, szóra sem érdemes. Majd hívlak.

-     Oké. Szia.

-     Szia.

És így történt, hogy szilveszter előtt egy nappal begördült a vasútállomásra Nóri vonata. Már 10 perce ott fagyoskodtam kint, hiába mondtam Ádámnak, hogy korán kiérünk, ő sietetett.

-     Szia Nóri! – köszöntöttem és adtam neki két puszit.

-     Szia! Jó hideg van – mondta vacogva.

-     Nem volt fűtés a vonaton?

-     De, pont azért érzem, hogy ennyire hideg van.

-     Amúgy jó volt az út? – kérdeztem, miközben a kocsi felé tartottunk.

-     Ja, minden okés volt.

-     Örülök.

-     Köszi, hogy itt lehetek.

-     Jaj, ne csináld már ezt. Természetes, hogy itt lehetsz – mondtam neki és megálltunk Ádám előtt. – Ő itt a bátyám, Ádám.

-     Lovász Ádám – mutatkozott be a fivérem, és a kezét nyújtotta.

-     Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Sokat hallottam rólad. Pásztor Nóra – rázott kezet vele barátnőm.

-     Én is örülök – mosolygott Ádám. – Remélem, csupa jót mesélt az én drága hugicám – nézett rám.

-     Mi mást is mesélhettem volna – sóhajtottam és beültem a kocsiba.  

Otthon sorra bemutattam mindenkinek Nórit, aztán megmutattam neki, hogy hol van a szobája, hogy le tudjon pakolni. Van az emeleten egy vendégszoba, ahova általában a Nagyit szoktuk elszállásolni, amikor több időre jön minket meglátogatni. A Karácsonyt is néha nálunk tölti, de most anya öcséhez ment az ünnepekre.

Kicsit kiborította a bátyámat a hír, hogy Nóri is jönni akar a bulira, merthogy akkor már kettőnkre kell vigyáznia. Pontosan ezért említettem neki az egészet már csak akkor, amikor Nóri is nálunk volt. Így nem rendezett nagy patáliát a változás miatt. Én mondtam neki, hogy semmi szükség arra, hogy egész éjszaka azon görcsöljön, hogy mi van velünk, csak nem gondolja tán, hogy egy házibuliban, méghozzá egy olyanban, ahol ő is jelen van, valami hülyeséget csinálnánk? Erre a kérdésemre csak rám meredt és nem mondott semmit, mire közöltem vele, hogy ne magából induljon ki. A vitának Kristóf, a rangidős vetett végett, azzal a kijelentésével, hogy ő is jön a buliba, és figyel majd ránk. Hálálkodtam neki egy sort, hogy így megoldotta a helyzetemet, és már rohantam is Nórihoz, hogy elújságoljam neki a hírt.

Apu vitt el minket Janiékhoz, ahol már akkor teltház volt, amikor megérkeztünk. Megbeszéltük, hogy fél 1 körül itt van értünk a ház előtt. A hangulat a tetőfokára hágott, jól éreztük magunkat Nórival. Megismerkedtünk egy nagycsomó jó arccal, mondjuk az elején Ádám 5 percenként ellenőrizett minket. Jani úgy 11 táján már teljesen kész volt, hangosan énekelt és folyamatosan odajött hozzánk, hogy mondjon valamit, de végül sosem nyögte ki, mit szeretne. Táncoltam Nórival, és egy-egy alkalommal a bátyáimat is rá tudtam venni, hogy táncoljanak velem egy kicsit. Úgy láttam Nóri is nagyon jól érzi magát, és örültem, hogy végül nem a koliban szilveszterezett.

Éjfélkor felbontották mind a 6 üveg pezsgőt, és hangosan kurjantgatva köszöntötték az újévet. Kristóf hozott nekünk egy-egy pohár kólát, odafigyelt, hogy nehogy véletlenül pezsgőt merjünk inni, mert hát Isten őrizzen, hogy mi alkohol közelébe jussunk, akár csak egy pillanatra is… Ahogy az ünneplés alábbhagyott, mi el is jöttünk Nórival, Kristóf kikísért minket a kocsihoz, de ő nem jött haza velünk. Valami azt súgta, hogy még csak ezután pörgött fel a buli igazán. A hazavezető úton minden pillanatban megcsörrent a mobilom, érkeztek az újévi üzenetek, és meglepődve vettem tudomásul, hogy a régi ismerősökön kívül, akik minden évben boldog újévet kívánnak sms formájában, most az iskolából új arcok is jelentkeztek egy-egy vicces vagy kevésbé vicces verssel.

Amikor hazaértünk, le akartunk feküdni aludni, de aztán úgy döntöttünk, mielőtt egyedül hagynám Nórit a vendégszobába, felhívjuk Bekát, hogy valamelyest személyesebben kívánjunk neki boldog újévet.

-     Hali – szólt bele unottan a telefonba.

-     Szia! Boldog Újévet! – mondtuk egyszerre.

-     Hát nem mondanám, hogy boldog, de azért köszi, nektek is.

-     Na, mi a baj? – kérdeztem.

-     Azon kívül, hogy itthon punnyadok karácsonyi filmeket nézve, míg mindenki más bulizik?

-     Nem engedtek el a buliba?

-     Nem… - mondta morcosan.

-      Sajnálom – felelte Nóri.

-     Én is – mondtam.

-     Mindegy már… Veletek mizu?

-     Semmi különös, most jöttünk haza Ádámék bulijáról.

-     Jó volt? – kérdezte.

-     Aha.

-     Na, akkor örülök. Most viszont mennem kell. Majd beszélünk.

-     Oké. Vigyázz magadra – mondtam.

-     Ti is. Sziasztok!

Miután letettük a telefont, dumáltunk még egy kicsit, majd Nóri átbattyogott a helyére, és mivel még a nővérem sem érkezett meg, egyedül merültem álomba.

{|{|{|{|{|{|{|{|{|{|{|{|{

Másnap későn keltünk és épp egy késői ebédet tartottunk, amikor betoppant Jani, hót másnapos fejjel.

-     Hát veled meg mi van? – kérdeztem.

-     Szarul vagyok… - érkezett az őszinte válasz a nappaliból.

-     Azt látom – mondtam és beletettem a mosogatóba a tányéromat.

Bementem a nappaliba és leültem a fotelba.

-     Figyi már, tegnap valamit nagyon mondani akartál, de végül sose nyögted ki, hogy mi az a fontos dolog – mondtam Janinak.

-     Tegnap? – kérdezte.

-     Aha.

-     Még homályos a tegnapi nap, bocsi.

-     Nem gáz, csak gondoltam szólok, hátha eszedbe jut.

Nóri bejött két pohár meleg teával a kezében. Az egyiket átadta nekem, a másikkal a kezében pedig leült a földre.

Elkezdtünk beszélni a suliról, hogy mi vár még ránk, miután visszamegyünk. Szóba került a szalagavató, amin minden 9-es osztálynak ott kellett lennie pakolni. Miközben erről beszélgettünk, Jani hirtelen felült, talán túl hirtelen, mert láttam, ahogy megszédül egy kicsit, és hozzám fordult.

-     Megvan, hogy mit akartam mondani tegnap – kiáltott. – Tudod, hogy én most vagyok végzős és nálunk is lesz ilyen szalagavatóféle meg végzősbál. Csak nálunk úgy van, hogy a szalagavatón nincs tánc, csak a bálon, de azon 2 fajta. És arra gondoltam, hogy lehetnél a párom, Lexike.

Egy pillanatig megállt a torkomon a forró tea, majd szerencsére fulladozás nélkül sikerült lenyelnem.

-     De miért pont én? – kérdeztem hitetlenkedve.

-     Szerinted lenne más, aki igent mondana nekem? – kérdezte nevetve.

-     De az osztályba nincs elég lány?

-     Nincs. Össz-vissz 6 lány van 14 fiúra – mondta. – Na, mit mondasz?

-     Hát nem is tudom… Itthon sem vagyok, hogy megyek próbára?

-     Hétvégén is lesz egy próba – felelte. – Kérlek… - nézett rám szomorú kutya szemekkel.

-     Jó, legyen. De előre szólok, hogy pocsékul táncolok.

-     Annyi baj legyen. Én is, szóval nem gáz. Köszi Lexike, tudtam, hogy rád számíthatok.

El sem tudtam képzelni, hogy hogy juthattam én az eszébe. Olyan bot lábam van még a mai napig is, hogy az valami kegyetlen.

Ekkor még nem gondoltam, de ez még csak kezdet volt.